név:
e-mail:
tel:
üzenet:
hívjon minket:
+36-1-808-9000
név:
e-mail:
tel:
üzenet:
Budapest, 2009. december 7. - Az Elephant Holding Zrt. Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselő-testülete által elfogadott Területrendezési Szerződése értelmében 1,5 milliárd forint értékben közcélú fejlesztésekkel járul hozzá Rákosmente közintézményi és infrastrukturális fejlődéséhez a kerületben tervezett fejlesztései megvalósításának támogatása érdekében. Ennek egyik első eleme, egy korszerű, minden elvárásnak megfelelő játszótér megépítése volt, melyet a zöldövezeti lakásépítő cég Mikulás ünnepség során adott át a kerületi gyerekeknek.
"Bár igen nehéz évről beszélhetünk az építési szektorban, nagyon örülünk, hogy a XVII. kerületi terveinket zavartalanul tudjuk megvalósítani. Reméljük, a kerületi gyerekek hamar megszeretik majd az új játszóteret, melyet hamarosan egy másik is követ majd" - mondta az átadáson Csikós Balázs, az Elephant Holding Zrt. igazgatója.
A játszótéren mérleghinta, egy 9 m2-es homokozó, egy kéttornyú játszóház, rugós játék várja a nagyobb gyerekeket, de a kisebbekkel is érdemes ellátogatni, hiszen a kétszemélyes hintákon szüleikkel együtt hintázhatnak. A játszóteret puha, ütéscsillapító talaj borítja, így az minden biztonsági előírásnak megfelel.
"Rákosmente Önkormányzatának Képviselő-testülete az Integrált Városfejlesztési Startégia elfogadásával úgy döntött, hogy a fejlesztések, azaz beruházások - a kerületben élők életminőségének javítása érdekében - csak úgy valósíthatók meg, hogy a beruházók közcélú felajánlásokat tesznek. Ezen elvek betartásában nagyon jó együttműködő partner az Elephant Holding Zrt., akinek jóvoltából ma átadhatjuk az elkészült Fogarassy téri játszóteret. Kívánom magunknak, hogy a jövőben is hasonló együttműködések születhessenek a komplex fejlesztés érdekében - mondta Fohsz Tivadar, alpolgármester."
A cégcsoport XVII. kerületi projektjében, a Pesti Parkban 400 lakás épül. A lakópark a társaság XV. kerületi beruházásához hasonló két-, maximum 3 szintes épületekből áll majd, mely biztosítja, hogy a környék megőrizze kertvárosi jellegét. A Kucorgó tér előtti, Összekötő út után található telken épülő lakóparkban üzletek és irodák is helyet kapnak.
Az Elephant Holding továbbá száz férőhelyes óvoda, két játszótér, egy közpark, valamint egy budapesti jelentőségű elkerülő főút építését is vállalta a kerülettel kötött településrendezési szerződésben a lakóingatlanok felépítése mellett.